Híreink a Facebook-on is elérhetőek, csatlakozzon Ön is rajongói táborunkhoz!

Egy mozdulattal az energiatakarékosságért, az éghajlatváltozás ellen PDF Nyomtatás E-mail
2009. november 30. hétfő, 19:23

Az ezt bemutató road show a hétvégén indult a budapesti Gyermeksziget rendezvényen, ahol Szabó Imre környezetvédelmi miniszter ismert személyiségekkel közösen vett részt a zöld társasjátékban. A zöldtárca az „Egy mozdulat” program részeként környezettudatos szemléletformáló road show-t indít a nyári fesztiválokon, hogy az odalátogató fiataloknak energiatakarékossági és egyéb környezetvédelmi tippeket nyújtva segítsen megóvni a bolygót és a pénztárcájukat. Kilenc fesztiválon jelentkezik az „Egy mozdulat” szlogent viselő interaktív zöld stand, ahol egy látványos bemutató eszközökkel felszerelt lakásbelsőben 15 pazarló pontot kell megtalálniuk a játékosoknak Hol egy bedugva felejtett telefontöltővel, hol egy csöpögő csappal folyik el feleslegesen az energia. A road show első állomása a budapesti Gyereksziget, majd további, nagy tömegeket vonzó rendezvényekhez csatlakozik. Szeptember végéig több százezer ember találkozhat az „Egy mozdulat” standdal, mely a Gyereksziget után jelen lesz a Balatonsoundon, a Hegyalja, Bánki és Sziget Fesztiválokon, a Szegedi Ifjúsági Napokon, a Székesfehérvári Zenei Napokon, valamint csatlakozik az augusztus 20-i budapesti rendezvényhez és a szeptemberi Autómentes Naphoz is.


Magyarországon az összes felhasznált energia több mint egyharmadát közvetlenül a háztartások fogyasztják el mindennapos tevékenységek során. „Minden egyes alkalommal, amikor lakásunkban fűtünk, vagy hűtünk, ebédet főzünk vagy autóba ülünk, olyan döntéseket hozunk, amelyek hatással vannak környezetünkre.” – mondta Szabó Imre környezetvédelmi miniszter a program bemutatkozó rendezvényén. „Ilyenkor ugyanis földgázt, szenet, benzint égetünk el mi magunk vagy az erőművek, amely során üvegházhatású gázok, elsősorban szén-dioxid jut a légkörbe, ami hozzájárul az éghajlatváltozáshoz. Pedig sokszor csak egyetlen mozdulaton múlik, hogy ez ne így legyen – ezeket az apró, ám fontos mozdulatokat szeretnénk minél több emberrel megismertetni” – tette hozzá a zöldtárca vezetője.A lakás installáció mellett egy óriás villanykapcsolót formázó célba dobó játékkal és a nem mindennapi szerencsekerékkel szórakozhattak a standot meglátogató gyerekek és szüleik, akik között olyan, a környezetvédelem mellett elkötelezett, ismert személyiségek is voltak családjukkal, mint Görög Zita, Jaksity Kata, Rába Tímea és Ürge-Vorsatz Diana Nobel díjas éghajlatkutató.




Hogyan érinti mindennapi kiadásainkat a környezetszennyezés, mennyi pénzt és energiát takarítunk meg és mennyivel szennyezzük kevésbé a környezetet, ha energiatakarékos izzót használunk, hogyan óvjuk a földet, ha spórolunk a vízzel és fürdés helyett inkább zuhanyozunk? Megannyi energiatakarékossági tippet, hasznos környezetvédelmi információt és szórakoztató online játékokat kínál az Egy mozdulat program honlapja (www.egymozdulat.hu). Az oldalon az Energia Kalkulátor segítségével – melyet a tárca az Energia Klubbal közösen fejlesztett ki - rendszeresen mérhetjük közüzemi fogyasztásunkat és kiszámolhatjuk az energiatakarékossággal járó megtakarításunkat is, akár szén-dioxidban, akár tölgyfa-egyenértékben.

Az eseményen készült, szabadon felhasználható fotók letölthetők innen.
Forrás: kvvm.hu

 

 
Share

Oszd meg másokkal!

AddThis Social Bookmark Button

Hulladék Hírfolyam

Szelektív.hu
Szelektív.hu - szelektív hulladékgyűjtés
  • Uniós támogatás szemléletformálásra
    Uniós támogatással indít szemléletformáló kampányt az ITALOS KARTON EGYESÜLÉS. Nagyszabású szemléletformáló kampányt indít az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) 2012 januárjában az Európai Unió 48 millió forintos támogatásával.
  • Próbálja ki, nem fogja megbánni
    Környezettudatos választás - mennyire fontos valójában? Tisztában vagyunk-e vele, hogy mennyit jelent valójában? Nem szándékom, hogy statisztikával untassam a kedves olvasó közönséget, de egy-két adat nem árthat.
  • Fiatalok, kreatívok, a jövő örökösei
    A Krefiti.Hu magazin 2010 decemberében indult útjára, azzal a céllal, hogy közzétegye, segítse és díjazza a kreatív fiatalok írásait, alkotásait. Teret nyújt minden tehetségnek arra, hogy nagy nyilvánosság előtt mutatkozzon be, elmondhassa véleményét, feltehesse kérdéseit.